Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Vihar előtti csend

Szépen vagyunk

Csak gratulálni tudok neked!

Teljesen tisztában vagyok a genetikával, és tudom, hogy az én felmenőim közt is akad néhány nem egyszerű eset, de azért a nevelés szerepe is vitathatatlan az embergyerek szocializálódásában.

Ma este a nagyobbik lányod ismét megmutatta, hogy hordoz valami kis örökséget az én apám vonalából, ami szépen vegyül azzal az öntudattal, amit te és anyukád tápláltok benne kicsi kora óta.

Számonkért. Mosogatásilag. Kiabálva.

Ilyenkor mindig elszomorodom. Hogy jutottunk vele idáig?

Végül is fogalma sincs, mennyit kell mosogatni egy nap folyamán. Még így is, hogy te és a húga nem vagytok itthon.

Honnan is tudná?

Teszi a dolgát nap mint nap. Korán megy, későn jön. Mi pedig biztosítjuk neki a tőlünk telhető módon a hátteret: te hozod a pénz javát, én meg mosok, főzök, takarítok… és közben megpróbálok én én lenni.

Ha róla beszélek, csak mosolygok, és büszkélkedem. Hiszen gyönyörű, okos, tehetséges sok mindenben és teljesít is ennek megfelelően.

De!

Ahogy én építettem az évek során a te tiszteletedet benne, te úgy romboltad az irántam valót.

Micsoda szép kis felütés egy frissen induló blogban. Na mindegy. Az élet írta.

A sör, amit a mai nagytakarítás örömére megengedtem magamnak – te úgyis mindig másokkal iszol -, kösz, jól esett.

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!